Zerowaste etetőszék huzat
BLOG,  DIY projektek,  Upcycling

Etetőszék huzat

Ha a zero waste híve vagy és tönkrement az etetőszék huzatod, ugyanakkor szeretsz DIY-kodni, akkor készíts el Te is a saját upcycling változatodat!

Még pici volt Izabella, amikor kitört az új koronavírus járvány és úgy döntöttünk, korai önkéntes karanténba vonulunk Debrecenbe, a családi házba. Eredetileg két hetet terveztünk, bár így utólag visszagondolva elég naiv dolog volt azt hinni, hogy ilyen hamar levonul. Nem is értem, honnan vettük a két hetet. Ugyanakkor nem pakoltunk össze mindent, amire szükségünk lehet, így kreatívnak kellett lennem.

szétszakadt etetőszék huzat

Izabella 5 hónapos lett és már igencsak aktív kisbaba, már komoly helyváltoztatásokra képes, sokat van hason és bizony szeret minden féle dolgot megvizsgálni. Sokat van játszószőnyegen, illetve egy kerti járókában, de már igényli, hogy köztünk is legyen. Már Zoénál is bevetettük az etetőszéket, mint babaülőkét és volt is itt a kertben elfekvőben egy régi, amit kidobásra szántunk. Mivel koránt sincs körülöttünk most annyi holmi, amikre épp szükségünk lenne még kreatívabbnak kell lenni. Mikor megláttam a régi etetőszéket rájöttem, hogy azt most igencsak tudnánk hasznosítani. Alapos tisztítás után szembeötlő volt, hogy a huzata teljesen tropára ment, felszakadt és a benne lévő szivacsba beevődött a kosz meg a miegymás, amit már nem lehetne kitisztítani. Egyből sajnáltam is, hogy nem költöztettünk le magunkkal sátoranyagok (egyik kedvenc alapanyagom), ami erre kiválóan alkalmas lett volna. Nem maradt más hátra, mint a gumimatrac!

Hoztam párat, de inkább kisebb méretűek voltak, kivéve a teknős lovaglót! Így sok választásom nem volt, neki is álltam. Nincsenek részletes fázisfotóim, mert minél hamarabb be akartam fejezni, hogy beleülhessen a pici, ugyanis a szélviharban nem volt jó neki lenn a földön, egész nap meg nem akartuk a babakocsiban tartani.

Így néz ki egy tekős lovagló belülről, miután darabjaira szedtem.

A teknőst darabjaira szedtem, vagyis előkészítettem alapanyagnak. Leszereltem a huzatot a székről és egy az egyben körberajzoltam a gumimatracon majd nagyjából megpróbáltam lemásolni. Sejtettem, hogy azért nem lesz tökéletes, meg hogy menet közben jövök majd rá egyre s másra, de elszánt voltam. Szabtam varrtam és közben folyamatosan az eredeti huzathoz mértem. Izgatott voltam, mikor felhúztam az eredeti huzatra az új borítót! Nem lett tökéletes, pl. az oldalsórészéhez még nem illeszkedik tökéletesen, de a célnak megfelelt és a bébi nagyon élvezet az első etetőszékes ülését, ahol a tálcán hosszasan vizsgálgathatta az elé tett játékokat. 

Zerowaste etetőszék huzat
Zerowaste életmódba tökéletesen illő etetőszék huzat újrahasznosított gumimatracból

Vélemény, hozzászólás?